Tudsz a viharban aludni?

Egy fiatal fiú elment egy farmra dolgozni. A gazda kérdezte tőle, hogy mihez ért, és milyen végzettségei vannak, de a fiú csak ennyit felelt: „Tudok aludni a nagy viharban!”

Furcsállotta a választ, de úgy gondolta, hogy próbaidőre felveszi.

Néhány nappal később az esti órákban hatalmas nagy vihar alakult ki. A gazda felkelt a feleségégével és gyorsan elkezdett mindent ellenőrizni: a garázs ajtót, hogy bevan-e rendesen zárva, az állatokat, hogy biztonságban vannak-e, szerszámok a helyükön, a tűz el van-e oltva rendesen stb.

Végül mindent a legnagyobb rendben találtak. Csak azon döbbentek meg, hogy a fiatal fiú mélyen alszik. Ekkor értették, meg azt a mondatát, hogy: „Tudok aludni a nagy viharban!”

Mi is, ha nem tesszük meg azt, amit meg kell tennünk, akkor soha nem lesz nyugtunk és csak fejfájást okoz. De ha időben elvégezzük feladatunkat, akkor nyugodtan hajthatjuk le fejünket és békességben, gondtalanul pihenhetünk.

                                        Nem minden az, aminek látszik

Egyszer a középkorban két angyal szállást kért egy gazdag családnál, akik bár adtak szállást, de nem voltak vendégszeretők. Inni és enni sem adtak a vándoroknak, végül a ház legrégebbi és legromosabb helységében kellett aludniuk. Az este kifejezetten hideg volt és szeles. Az idősebbik angyal látott egy lyukat a falban. Fogta megjavította, és ezt mondta: „Nem minden az, aminek látszik!” Erre nagyon elcsodálkozott a fiatalabbik angyal.

A következő este egy nagyon szegény családhoz kopogtattak be. Ők rendkívül nagy szeretettel és gondoskodással látták vendégül a két idegent. A kevéske kis ételüket és italukat is megosztották velük, sőt az ágyukat is átengedték és ők maguk a földön aludtak.

Reggel amikor a két angyal felébredt, sírva találták a családot, mivel az egyetlen egy tehenük aki szolgálta neki a tejet, elpusztult.

Ahogy a két angyal továbbállt, útközben a fiatalabb kifakadt és ezt mondta: „Ezt nem értem, hogyan történhetett! Az első család szívtelen volt és te mégis megjavítottad a romos kis helységet. A másik pedig példátlan vendégszeretettel befogadtak minket és hagytad, hogy reggelre elpusztuljon az egyetlen tehenük. Ez nem igazság!”

Az idősebb angyal pedig így felelt: „Nem minden az, aminek látszik! Ugyanis a gazdag családnál a falban régi arany ékszerek voltak és mivel betömtem a lyukat, nem fogják megtalálni. A szegény családnál pedig, amikor mindenki aludt, eljött a halál angyala a feleségért, de kértem, hogy inkább a tehenet vigye el.”

Sokszor az ember értetlenül áll az életében bekövetkezett szomorú események előtt. Nem tudhatjuk, hogy mi miért történik velünk.

                                                            A teáscsésze

Egy hölgy egyszer betévedt egy boltba a férjével, ahol szebbnél szebb dolgokat lehetett venni. Meglátott egy nagyon szép teáscsészét. Amikor felvette a kezébe, nem győzte dicsérni a férjének.

Ekkor hirtelen a teáscsésze megszólalt: „Te ezt nem értheted! Én nem voltam mindig egy teáscsésze és ennyire szép. Kezdetben csak agyag voltam, amire sokan idegenkedve néznek, de a készítő mester egyszer csak megfogott, és elkezdett formálni. Én kiáltoztam, hogy hagyjon békén! De Ő tovább formált. Azután betett egy forró kemencébe. Üvöltöttem, hogy azonnal vegyen ki, mert szörnyű volt odabent, de Ő csak annyit mondott, hogy még nem! Egy idő után pedig kivett és elkezdett kifesteni, de én megint csak tiltakoztam, hogy hagyjon békén. De ismét visszatett a kemencébe ahol még forróbb volt a levegő, mint előtte. Megint csak kiáltoztam, hogy vegyen ki. Úgy éreztem, ezt már nem élhetem túl! Amikor pedig már feladtam volna, hirtelen nyílt az ajtó és a Mester kivett a kemencéből.

Feltett egy polcra és egy óra múlva visszajött egy tükörrel. Elém tartotta és azt mondta: „Nézz bele!” Alig hittem a szememnek: „De ez gyönyörű, én nem lehetek ilyen szép!” Erre a Mester azt mondta: „Azt szeretném, hogy emlékezz erre. Tudom, hogy fájt, amikor formáltalak, és amikor a kemencébe tettelek és azt hitted egyedül vagy. De én akkor is szemmel tartottalak. A festés után, ha nem teszlek téged vissza, akkor nem maradnál ilyen szép. Így végül olyan lettél, mint amilyennek terveztelek! Ennél szebb nem is lehetnél! Bár nem hitted volna, hogy ilyen gyönyörű is lehetsz, én átformáltalak, és ilyenné tettelek, hogy gyönyörködjek benned!” Erre, ahogy láttam magam a tükörben így feleltem: „Köszönöm Mester, Köszönöm!”

A mi életünk is ilyen. Isten az, aki formál minket, és ha hagyjuk, akkor olyanokká lehetünk, mint amiről még álmodni sem mertünk volna!